Poznań calling

De sajnos már csak nagyon-nagyon kicsit. Őrült egy hetünk volt, még nem végeztünk a csomagolással, még el sem kezdtük a takarítást, még mindig nagyon nem akarjuk, pedig már nagyon kéne. A helyzetet fokozandó megfáztunk, mivel Poznanban épp későőszt játszunk, de az a legkisebb baj, hogy zuhog. Hétfőn magyaros búcsúbulink volt, kedden rendőrcsöngetős-folyópartonmojitózó hipsteres, szerdán esküvői fotózásunk meglepetésvacsorával, aztán csütörtökön az utolsó konzultációnk után megint a hipstereknél kötöttünk ki, pénteken csak félig sikerült az ördögi terv, hogy még minden kedvenc helyünkön megigyunk egy sört, de szombat délután letudtuk az utolsót is, miután megtudtuk, hogy a Tylko u Nas névre hallgató helyen a rántott hús költészet, és a nagy ijedtségre beugrottunk még egy körre a Régi Moziba ismerősökkel. Közben dobozokért szaladgáltunk, dobozokat kézbesítettünk, dobozok elszállítására vártunk és annak ellenére, hogy az összes alkoholt ki kellett innunk a hűtőből, rettenetesen sokat idegeskedtünk. Ma meg egyszerűen nem, eljött a tagadási fázis, hogy nem igaz, hogy ha az ágyban fekve szigorúan a fal felé fordulok, akkor minden pont olyan, mint tíz hónapon keresztül, de nekünk hét és fél óra múlva indul a vonatunk és... huss. Úgyhogy csakazértse. Csak még egy kicsit.