A szombat, az egy csábos nap, még akkor is, ha most épp félévközi szünet van, és minden nap olyan, mint a többi. Mondhatnánk persze, hogy szombaton ingyenesek a múzeumok, na de ahhoz a múzeumokig el is kellene jutni. Velünk meg már megint úgy esett, hogy kifogásokat kerestünk a magaskultúra helyett, és elmentünk inkább a bolhapiacra. Ilyen pedig Poznanban a főtéren évente egyszer, ha előfordul, minden más hétvégén el kell menni az 1900-ban megnyílt valahai húsipari monstrumig, (Stara Rzeżnia) hogy aztán az ocsú közül kikaparjuk a búzát. Vagy ne. A Citadella felől sétálva gyönyörűek a téglaépületek, a kínai gagyi nagyja szerencsére könnyen azonosítható, az árak nem olyan nagyon, nagyon, nagyon borzasztóak, de azért senki ne itt várja élete nagy fogását. István még nem döntötte el, hogy egy régi lemezjátszóba vagy egy telefonba legyen szerelmes, én egy hatalmas zöld tálalószekrényt választottam, bár versenyben volt a banánlevelet tartó gorillát mintázó polcocska is. De még azt is elviselném, ha kapnék ötezerért egy virágos kis óntálat, na. Jövő hétvégén havi nagypiac, visszatérünk! A komplexum egyébként a helyi amatőr fényképészek kedvence, volt már olyan is, hogy beengedték őket tömegesen kattogtatni - nekem meg a mániám az elhagyott városokról és épületekről készült képek vadászata, úgyhogy belinkelek párat. Lentebb.
A város felé sétálva végre betévedtünk egy kedves gótikus templomba (św. Wojciecha), körbenéztünk a dombról, elmentünk szilvás kenyérért, és különben is, csak örültünk, hogy ma nem havazik. Úgyhogy ma lehetőleg senki ne bosszantson azzal, hogy rövidujjúban szaladgált a Dunántúlon :)
Linkek:
http://www.gielda.poznan.pl/ (hivatalos oldal)
http://www.walkowiak.pl/panoramy/Rzeznia/index.html (panorámafotók)
http://www.opuszczone.com/galerie/rzeznia/index.php
http://blog.madeinpolska.org/
http://www.swietywojciech.archpoznan.org.pl/startowa.html (templombelső)