Szóval telnek-múlnak a poznani napok. Munkaügyileg nagyot csalódtam magamban, mert az egy dolog, hogy nem erőltettem a munkát, míg itt volt Orsi, de utána valami olyan munkakerülős letargia vett rajtam erőt, hogy ihaj. Három napig tulajdonképpen csak ültem a gép előtt, lebiggyedt ajkakkal lapozgattam a szótárt, de aztán még a megtalált szavakat sem jegyeztem meg, és unalomig olvastam a facebook tökéletesen érdektelen kezdőoldalát. Ha ezt tudom, inkább beruházok a Wyborcza-BBC Jane Austen összesbe és egy százas zsepivel meg angol akcentusokkal töltöm az őszi búskomorság napjait. Elég az, hogy visszajött az élet- és munkakedvem és dalolva haladok a lándzsák és vicsorgó szörnyek erdejében. Lehet, hogy szerepe volt ebben annak is, hogy pénteken végre kidugtuk az orrunkat a lakásból és kultúrnapot tartottunk a szitiben.
Sajnos a Smakolyki-kiállítás, amire hetekig próbáltunk eljutni, a kelleténél is nagyobb csalódás volt. Tulajdonképpen tagadhatatlan, hogy bepaliztak minket - a plakáton hatalmas csokoládé volt, és a főtéri galéria tetjére szerelt Nowe Zycie (új élet) - felirat sokat ígért, valódi érzéki élményeket. Nekem egyedül a fenti installáció okozott komolyabb örömet, rámszabadult az összes létező asszociáció szüzekkel, menstruációval, élettel, halállal, borral, ügyes kompozíciós fogással... Meg egyáltalán, szemrevaló a piros és fehér kontrasztja. Bezzeg István és Zsuzsi csak nevettek és nevettek és nevettek, meg találgatták, miért nem záratja be a helyi KÖJÁL a galériát a penészes bor miatt. Szóval, megkaptam. Láthattunk még burjánzó fehércsoki-porcukor faliszőnyeget, liszt(??)-homokórát, Donald-rágó illatú sötétkamrát villogó Lengyel-amerikai álom felirattal és rengeteg sorba akasztott használt ruhát. Nem egyszerű szeretni a modern művészetet. És akkor még csak most olvastam végig a kétoldalas sűrűn gépelt és maximálisan érdektelennek tűnő tájékoztatót, mely szerint az utolsó teremben függő ruhákból bárki magával vihetett. A fene vigye...
Ennek szellemében éjszakára alámerültünk a századelős előhalloweeni hangulatba - a Muza moziban élő zongorakísérettel adták az 1920-as Dr. Caligarit. Teltházzal. Itt viszont, csak hogy meglegyen az antitézis, a vártnál sokkal jobban mulattam-mulattunk, még ha persze messze alulmúlta még az én ötéveseket megszégyenítő borzongásküszöbömet is a film horror-faktora. De a hangulat, a minimalista díszlet-megoldások, a zene zseniálisak voltak. Ha kitart a mozi és a világ másik feléről ingázó zongorista is (11,5 órát utazott Poznanig pénteken), akkor talán egyszer megnézzük még a híres Metropolist is!
http://www.angelikamarkul.net/EN/polish-american-dreampoliz/ (Donald és a hatalmas csokoládéfal)
http://www.barbara.pilch.com.pl/ (A kedvencem szerzőjének egyéb projektjei)
http://www.elajablonska.pl/ (a kihagyott ruhák felajánlója, a Nowe Zycie-felirat felfedezője, meg az engem hivatalból érdeklő Supermatka-sorozat szerzője)
http://video.google.com/videoplay?docid=-8455250375270835043# (a teljes Dr. Caligari, angolul - egy rövidebb, de talán jobb minőségű változat fellelhető a youtube-on is)
https://www.youtube.com/watch?v=YoY2vvWR0qU (így festett az előadás Poznanban)
https://www.youtube.com/user/beforesunset100#p/a/u/1/PExUHgb6eIs (és még egy!)
