Még mindig eléggé dühös vagyok, ha a tegnapi nap egyik igen lohasztó pillanata eszembe jut. Kezdjük az elején. Sajnos az utóbbi napokban elég sok rossz hírt hallottunk, barátokról, családtagokról, magánéleti válságok, komoly betegségek. Tegnapelőtt és tegnap azonban vége két jó hírt is kaptunk, Viki egy konferencián való részt vétellel, én pedig egy grafikai pályázattal kapcsolatban. Ezért örömtől acélos léptekkel igyekeztünk az egyetem nemzetközi hivatalába, ahol néhány formasásot kellett elintéznünk. Miután ezt letudtuk a kellemes délelőtti napfényben továbbballagtunk egészen egy kellemes cukrászdáig, hogy valami reggelit vegyünk magunkhoz. Előttünk egy decens nénike az unokájával, aki csodálkozva hallgatta, ahogy Vikivel (nyilván magyarul) megkonzultáljuk, melyik péksüteményre essen a választásunk. Az öregasszony erre arréb húzza a táskáját és lazán odavet valami ilyesmit a kislánynak, hogy "vigyázz, ide is bejöttek ezek a cigányok." Szóhoz sem jutottam. Persze lépcsőházi gondolatok - két perc múlva már lengyelül küldtem el magamban a náthás picsába, hogy mégis mit gondol, hogy két doktori ösztöndíjasról beszél. Két jól öltözött emberről, akik közül az egyik úgy néz ki, mintha egy szláv mesekönyvből lépett volna elő, a másik meg (sajnos) elsőre inkább néz ki skinheadnek, mint potenciális esztétának... hát ennyi. Szar volt nagyon. Majd egy következő bejegyzésben a kellemesebb élményekre is kitérünk esetleg, de most ez kikívánkozott belőlem...
Lábjegyzet: Nyilván lehetne összefüggéseket is keresni. Persze nem kizárt, egy alapjáraton is rasszista, xenofób, az agyát Mária Rádióval pépesítő mamikáról van csak szó, minden különösebb kontextus nélkül. De a történethez akár az is hozzá tartozhat, hogy az elmúlt hetekben Poznanban nagy botrányt okozott, hogy egy itteni (magyar!) cigány zenészt, aki amúgy a filharmóniában is zenél, nem engedtek be egy szórakozóhelyre.
