Poznań calling

Úgy tűnik, végérvényesen beköltözött a tavasz, a kacsák a partvonalon sorakoznak a parkokban, a városban egyre több ember szaladgál csavaros fagyival, ami úgy látszik, sosem fog eltűnni, a főtéren télig nem lehet jó képeket csinálni a gombamód szaporodó hatalmas napernyőktől, a parkok Anglia javára emlékeztetnek a földön csücsülő diákcsoportokkal, a plázák pedig egyre kihaltabbak, még ha némelyiket el is árasztották a lila óriásnyulak. Itt a tavasz... Ennek örömére megfázott doktori vezérünk, így hát még csak órára sem járhatunk. A bőrönd készre csomagolva, péntek hajnalban indulunk Magyarországra. Flúgos futamunk keretében meglátogatjuk a lankás Zalát, a bűnös Budapestet és a... szóval Szolnokot, a szolnoki isler és a leggyerekbarátabb főtér otthonát. (Aki még nem járt arra: földből feltörő vízsugarak között-alatt-felett lehet sétálgatni, ami negyven fokban akkora élvezeti értékkel bír, hogy akinek nincs, az is úgy tesz, mintha a kistesóját/kölkét/unokáját kergetné.) Én egyre türelmetlenebbül várom, hogy kézbe vehessem a Vajákot, amiről most már szavazást is vezetnek ( http://www.playon.hu/component/poll/3-hogyan-tetszik-az-a-sapkowkski-az-utolso-kivansag.html), és nem csak petíciókat írnak alá a galád, önkényes, brandgyilkos fordító(nő) ellen (http://www.peticiok.com/vajak_helyett_witcher). Mindenesetre, aki látja - Libri, még mindig -, az nézegesse helyettem is!