Jaj, nem kell elkeseredni, csak István, a nagyember, nem szokott hozzá, hogy ok nélkül sértegessék (százhatvan centis szöszi töpörtyűként tudnék mesélni). Különben is, volt már vicces is, amikor reflexből azt gondolták, hogy ha idegen nyelven beszélünk, biztosan nem értünk lengyelül - egyszer végigkuncogtam egy bevásárlást, mert a két eladó többek között azon húzta egymást, miért is kellene nekünk felajánlani a fonnyadt paradicsom jutányos áron való megvásárlását, ha valószínűleg úgysem értenénk. Ezen a ponton már úgy vigyorogtam, hogy nem lehetett nem észrevenni, és az egyik nő ijedten rámnézett: Maga érti, igaz? Én pedig csak annyit mondtam: És ő is. Úgyhogy zavarukban vihogva még a paradicsomot is felajánlották megvételre, mi meg kuncogva távoztunk. Azért ez a gyakoribb, szerencsére.
Na, de a lényeg, hogy nemsokára lesz egy villámlátogatásunk Pesten, addig pedig kiélvezzük a félévközt, én próbálgatom az olajfestést, István karikatúrát rajzol, próbáljuk megtalálni a város legjobb kenyerét (a szilvás rozs még mindig versenyben, a nagyonbarna kasub felzárkózóban), tömjük magunkba a félelmetesen tömény süteményeket (pl. "török desszert" - két félhold alakú linzerlap között két centi citromos vaníliakrém, közepében eperlekvárral, az egész nyakonöntve csokoládéval, csokigöröngyökkel megszórva - nem csoda, hogy annyi itt a fogorvos...) - és megint voltunk múzeumban! A poznani Régészeti Múzeum az egyik legkönnyedebb kultúrprogram a környéken: hangulatos főtéri palotában egy körrel letudható Wielkopolska őskőkori településeitől a szudáni korakeresztényeken és a fáraókon át a maja divatig minden, diorámákkal, érintőképernyőkkel és a két bors ökröcskével.
http://www.muzarp.poznan.pl/muzeum_new/muz_pol/wystawy_stale/wyst_wlkp/braz/fot11.html - az ökrök :)
